Gyerekként én komolyan elhittem magamnak, hogy van egy őrangyalom, talán még beszélgettem is vele. De most, hogy így belegondolok, volt gonosz belső hangom is, még féltem is tőle, főleg templomokban.
Így utólag, ha visszagondolok a belső vízióimra, amelyek egész más értelmet kaptak az évek során...
nem is voltam annyira cuki gyerek, mint hittem.
De azért kergettem galambokat és etettem kacsákat.
Hangokat meg mindenki hall... nem? Azóta persze már jóban vagyok a különböző énjeimmel, ezek viszont tényleg olyanok, amelyek mindenkinek vannak :D
Ha nagyon akarom, akkor négy betű az a nevem, amit használok (a HvA-n kívül, de arról majd lentebb), és mind a négy egy-egy személyiségem jelöli, de hogy minek... talán, hogy magamban rendszerezzem. Van, az, akit a külvilág lát (na, őt utálom), van a depressziós, bár ő igencsak relatív, van az, aki kiskoromban volt a gonosz belső hang, de ő is viszonylagos, mivel külön nem létezik [a nagyonakarom negyedik betű is ő], de mégis mindben benne van, aztán végül az írói, aki úgy istenigazából meg HvA. Utóbbi még csak nem is minősül akkora degeneráltságnak, mint az előbbiek [hogy miért, az nem publikus. És természetesen egy teljes név rövidítése...].
Ezekről természetesen semelyik ismerősömnek nem beszélek, a blog is PONT az ilyen bejegyzések miatt névtelen és az arcom sem adom hozzá. ~
Egyébként utálom a sárgadinnyét, de a mai szerelmem egy üveg sárgadinnyés vodka volt. Nem rúgtam be, pedig majdnem egyedül ittam meg - ezen a héten masszív ivászatok követték egymást... -, de sikerült telitorokból énekelni, természetesen a hangom olyan szörnyű, hogy vallatni lehet vele. De jól voltam.
Egyre inkább lenézem azokat, akik - maradjunk a tizenéves/huszonnéhányas korosztálynál, nem a masszív alkeszoknál - azért isznak, mert az hűdevagány, és akkor minden pénzt erre basznak el, mindenki előtt felvágnak vele, stb. Én ritkán iszom, de ha úgy istenigazából nekiállok vedelni (tehát nem két pohár pezsgő vagy bor), akkor mindig bánt valami, vagy a közérzetem tartósan szar X ideje. És persze eszembe jutnak olyankor az egyik nagy szavai, melyet igazából előtte sokan elmondtak már, és én is igyekszem nem gondolni erre, de gyakorlatilag menekülök, méghozzá önmagam elől.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.