A hetedik te magad légy!

Gyerekként én komolyan elhittem magamnak, hogy van egy őrangyalom, talán még beszélgettem is vele. De most, hogy így belegondolok, volt gonosz belső hangom is, még féltem is tőle, főleg templomokban.
Így utólag, ha visszagondolok a belső vízióimra, amelyek egész más értelmet kaptak az évek során...
nem is voltam annyira cuki gyerek, mint hittem.

De azért kergettem galambokat és etettem kacsákat.
Hangokat meg mindenki hall... nem? Azóta persze már jóban vagyok a különböző énjeimmel, ezek viszont tényleg olyanok, amelyek mindenkinek vannak :D

Ha nagyon akarom, akkor négy betű az a nevem, amit használok (a HvA-n kívül, de arról majd lentebb), és mind a négy egy-egy személyiségem jelöli, de hogy minek... talán, hogy magamban rendszerezzem. Van, az, akit a külvilág lát (na, őt utálom), van a depressziós, bár ő igencsak relatív, van az, aki kiskoromban volt a gonosz belső hang, de ő is viszonylagos, mivel külön nem létezik [a nagyonakarom negyedik betű is ő], de mégis mindben benne van, aztán végül az írói, aki úgy istenigazából meg HvA. Utóbbi még csak nem is minősül akkora degeneráltságnak, mint az előbbiek [hogy miért, az nem publikus. És természetesen egy teljes név rövidítése...].

Ezekről természetesen semelyik ismerősömnek nem beszélek, a blog is PONT az ilyen bejegyzések miatt névtelen és az arcom sem adom hozzá. ~

Egyébként utálom a sárgadinnyét, de a mai szerelmem egy üveg sárgadinnyés vodka volt. Nem rúgtam be, pedig majdnem egyedül ittam meg - ezen a héten masszív ivászatok követték egymást... -, de sikerült telitorokból énekelni, természetesen a hangom olyan szörnyű, hogy vallatni lehet vele. De jól voltam.
Egyre inkább lenézem azokat, akik - maradjunk a tizenéves/huszonnéhányas korosztálynál, nem a masszív alkeszoknál - azért isznak, mert az hűdevagány, és akkor minden pénzt erre basznak el, mindenki előtt felvágnak vele, stb. Én ritkán iszom, de ha úgy istenigazából nekiállok vedelni (tehát nem két pohár pezsgő vagy bor), akkor mindig bánt valami, vagy a közérzetem tartósan szar X ideje. És persze eszembe jutnak olyankor az egyik nagy szavai, melyet igazából előtte sokan elmondtak már, és én is igyekszem nem gondolni erre, de gyakorlatilag menekülök, méghozzá önmagam elől.
 

Ez nem minősül bejegyzésnek, de ha megfogadtok egy tanácsot (és most figyeljetek, mert jön a spanyol viasz) NE keressetek társat neten.

Ja, és feladtam a mangóm evését, megrohadt a hűtőben  ~ ^.^
(néhány napja írtam róla lentebb...)

Ma olyat csináltam, amit még soha. Na de tegnap este, kezdjük azzal. Végül is a vacsora jó volt, megjött a hangulat meg minden, kiöltözött mindenki, kaptam szép ajándékokat, és mindenki hepi hurá.

Szóval ma. Elhatároztam, hogy a legaljára süllyedek, és a _neten keresek társat_. Hát, olyan jól sikerült, hogy több szép egyed is írt, és nem tudok dönteni, mert akinek én írtam, az nem válaszolt még, aki meg nekem írt, az meg lehet, hogy kicsit jobb faszi... De a lényeg egy: kezembe vettem a sorsom, még akkor is, ha az ilyen gagyi módon nyilvánul meg :'D és mindenképp távkapcsolat lesz, ha lesz, de azért nem szegedit, sopronit vagy debrecenit választottam, hanem pestit, mert oda egész hamar felérek, és még olcsón is. Remélem, megint ugyanaz lesz, mint eddig, kiderül, hogy élőben meg tiszta gáz a faszi, vagy összejövünk, és utána jövök rá, hogy mégse... na, de nem megyek ilyen messzire, még nem is válaszolt. Hát jó lenne, ha most az egyszer az életben összejönne, de ahogy ismerem a szerencsém, csak megszívom az egészet. *optimizmus*

24-e van, a nap, melyet mindenki várt... csak épp én nem, nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én évről évre jobban utálom a karácsonyt. Persze, azért is, mert hogy már rég nem a szeretetről szól, stb., de úgy érzem, nem csak ezért. Feldíszítettük a fát, ajándékoztunk, és valahogy az első gömb után mentem volna világgá. Annyira nem volt ehhez kedvem, hogy az valami hihetetlen. Ajándékot nem vettem, mert nem volt pénzem, anyámék is csak zoknikat meg sminkszereket vettek, nem is kértem mást, aztán apám még piszkált is, mikor megláttam, hogy egyik bugyira rá van írva, hogy "waiting for..." hahaha kurvavicces. Azt se fogom asszem felvenni. Majd azt mondom, kicsi. A karácsonyfa szép meg minden, de ha rajtam múlna, már most lebontanám. Csak erre az egy napra úgy lennék megint gyerek. Az, aki a teszkós újságokból kivágja a díszeket, és a saját "magazinjába" ragasztja, az, aki már októberben karácsonyfát rajzol boldog családdal, és sír, ha nem esik a hó. Nem pedig ez, aki most vagyok, aki utálja a karácsonyt, a díszeket, mindent. És elsejéig itt fog állni ez a fa, mikor én már most lebontanám, mert _nem aktuális_. Elmúlt, vége, oké, 25-26-án még azt mondom, maradjon, de utána már minek??? Istenem (te, aki szerintem nem  létezel), hova lett a hangulat???

Nem akarom elhinni, hogy már megint Vele álmodtam. Pedig már feldolgoztam hogy "ő már nincs" (ez úgy hangzik, mintha meghalt volna, bár néha úgy is érzem...), és most mégis, megint látnom kell, hogy nem hagyott itt. Fogalmam sincs, miért jelent ennyit, na jó, pontosan tudom, és ez most köcsögség lesz, de annyi hozzá hasonló ember vesz körül, akiket ugyanúgy szeretek, mint Őt, sőt, mióta Ő nincs, sokkal jobban :'D Hiába, még én, a nagy magányos gyerek se tudok meglenni teljesen egyedül. Eddig azt hittem, hogy képes vagyok elviselni a barátok és az általam csak Nagyoknak (mint Ő) hívott személyek hiányát, de aztán rájöttem, hogy megbolondulnék nélkülük.

Nem bírnám a nagy semmit T és R nélkül, se a legnagyobb Nagyom nélkül, aki úgy tartja bennem a lelket, hogy nem is tud róla. Talán. Szerintem Ő az, aki mindent tud.

Ami T-t illeti, általános iskola óta vagyunk barátok. Megmondták, hogy megszakad a kapcsolat, mikor elballagunk, mi meg forrófejű félkamaszként nem hittük el, hogy ez lehetséges, hittük a hazugságainkat, erősnek láttuk a kettőnket összekötő vékony fonalat. És aztán igaza lett, minden megváltozott, és egy féléves mosolyszünet be is köszönt, na az volt életemben a harmadik pont, amikor rájöttem, hogy mekkora szakadék tátong a cukormázas álomvilág és a valóság között. Tényleg összevesztünk.

De persze a gonosz elnyeri méltó büntetését, a jó pedig a jutalmát (kivéve, ha az én regényeimet nézzük xD), így hát kibékültünk, és azóta eltelt 8 hónap, és minden a legnagyobb rendben. Imádom, és ha nála vagyok, úgy érzem, otthon vagyok (és nem csak azért, mert állandóan megkínálnak kajával xD), és most már tudom, hogy hibáztam akkor, ahogy ő is, és többször már nem veszünk össze. Tudom. Mert a kezemben van az egész. Talán ezt jelenti kézbe venni a sorsot, és azt hiszem, néha elég könnyű vállra dobni.

Felejteni kéne megtanulni csak, már azt hittem, hogy sikerült, és jobban is vagyok, és tudom, hogy ez csak magamnak köszönhetem, mert én határoztam el, hogy nem török meg. De piszoknehéz, mikor egy olyan ember szakad  ki a környezetedből, aki ennyire fontos. Hát, egy valami igaz: Furcsán, nagyon furcsán szeretek :D

Apropó szeretek, bár ez nem olyan szeretés, mint ahogy a Nagyokat szeretem, ez az ellenkező neműekre vonatkozik: Láttam egy fiút, aki úgy néz ki, mint Kururugi Suzakuuuu! *_* (És most leszarom, hogy úgyis esélytelen, hogy mi ketten, de attól még aranyos.)

És egy kis élménybeszámoló a nemrég történtekről:

Senkinek se vettem karácsonyi ajándékot, mert elittam a pénzem. *Büszke...* De mentségem az, hogy nyáron ittam utoljára és T a bűntársam volt, nomeg ezer forintból úgysem tudok hét embernek ajándékot venni, még egynek se, de az meg hogy néz már ki, hogy neki veszek, neki meg nem... Különben is, megmondta mindenki, hogy nagyon jól tudják, hogy nincs keresetem, ezért eeegyáltalán nem is kell vennem semmit. Nem ám a nagymuter előbb odaadná a karácsonyi pénzt, hogy legalább tudjak venni ajándékot a közvetlen családnak, a rokonság kivételével, neeem, bár úgyis annyicskát ad, hogy vodka általi halálra lesz ítélve az összeg... Ha jó napja lesz, talán vodka és arany marbi általi halálra.

Nomeg az írás. Van egy ötletem, ami talán életben is marad, október 27. 0:39 óta ugyanis semmilyen potenciális regény nem érte meg a második fejezetét :'D Félő, hogy ez se fogja, de hát a huntert is abba kellett hagyni valahol, már nem volt ötletem. És most, hogy "úgy" zártam le, nem is lenne izgi folytatni x( Pedig annyira imádtam írni, az első épkézlábféle regényem! T_T

Ui.: Második napja küzdök egy mangóval. Mármint ugye evés terén. Azt hiszem, ez tényleg a szerelem gyümölcse, sokáig vacakolsz vele, édes de savanyú, ha érzékeny a fogad, belefájdul, a mag környékén meg kemény a hús, azt hiszem, sosem tudom magig lerágni...

Hosszú nap volt ez, sok-sok-sok-sok-sok hóóóóval, aminek nagyon örülök, mert bár befagyott a szám, ömlött az orrom és álltak a hóbuckák a szempilláimtól kezdve a sálamon át a sapkámig (na jó, ez hülye sorrend) minenemen, szeretem a telet. Gyönyörű volt ~

Volt műsor is az iskolában, nem volt olyan rossz, főleg a szép zenék miatt, de mindig bekuncogott valami gyökér, és konkrétan már azon filóztam, hogy felállok, és lebaszok kettőt egy bizonyos személynek, aki 860x röhögött az olyan jeleneteken, amiken én majdnem sírtam :D (jó, szalagavatón is azt mondtam, hogy bömbölni fogok, mégse sírtam, de hát na :D)

És van halam, R-nak is van hala, sőt, ofőnek is van már hala, hála nekünk ~ Voltunk ma vásárolni halucikat, és R rohadjon meg, mert mikor én vettem a halam, akkor még nem volt ott az, amelyet ő vásárolt, és az a dög rohadtszép.

Holnaptól szünet, nagyon örülök meg minden, de két nap múlva bele fogok halni az unalomba. Sürgősen írni kellene, de persze megint nincs mit, és csomó emberrel nem fogok tudni találkozni <///3

Ma volt a szalagavató, és mi rendeztük. A hét szar volt, sokszor díszítettünk, azoknak, akik nem csak ültek a terem szélén egy csürhében, még fárasztó is, de ma konkrétan nyolcig voltam bent...

A pakolás-díszítés részről ennyit, említsük a jót :D A ruhák gyönyörűek voltak, és a táncról meg a zenéről már ne is beszéljünk x) Mellettem ült az emimagyi tanárnő, és jaj, legördült ám egy könnycsepp :') de elhiszem, még én is majdnem sírtam, pedig számomra senki fontos - akivel ne tudnék máskor találkozni - nincs a végzősök között xD

És a tanárok is! Voltak, akiknek iszonyatjó ruhájuk volt, plusz szép haj, meg erősebb smink, és gyakorlatilag le kellett menni hídba tőlük :O Bolondja vagyok a szép ruháknak x) (És nem mellesleg ilyenkor bánom bizony, hogy nem fiúnak születtem xDDD De szerintem azoknak a tanároknak, akiknek tekintélyük van, nem hátrány, ha szépek, mert a diákok olyankor látnak bennük valamit, amiért érdemes rájuk felnézni. Természetesen egy nem olyan fiatal és/vagy szép tanárnak is lehet tekintélye, sőt, de emberek vagyunk, és szeretjük a szépet). Aztán voltak még apróbb, igencsak megrázó (jó és rossz értelemben, főleg utóbbi) momentumok, de azok nem publikusak, mennek a naplómba.

Végeztem a bűn és bűnhődéssel.

Ez az a könyv, aminek - ha érzelmes lennék - síram volna a végén. Valahogy könyv, vagy bármilyen írás eddig nem tudott különösebben meghatni, valamilyen érzést a legtöbb keltegetett bennem, meg egy bizonyos hangulatot is kölcsönzött, de megsiratni még nem tudott. (Filmeket meg már nem is említem :D) Igaz, miután ezzel végeztem, pár percig csak ültem, és néztem magam elé, erre mondanám normális esetben, hogy BAZMEG, de ez azért annál többet érdemel.

*SPOILER*

Nem tudom eldönteni, hogy happy end-e számomra. Meg hogy egyáltalán lehet-e egy ilyen történetnek happy end a vége. Igazából afelé hajlok, hogy igen, az, mert végül Raszkolnyikov is megenyhült egy kicsit, és aggódott, mikor Szonya nem jött, mert meghűlt. Annyira édes volt, mikor a végén bőgött, átölelve Szonyecska térdeit :D Valahogy az ő kapcsolatuk tetszett. De ez természetes, hiszen a könyvért is oda vagyok. Nyomot hagyott bennem, elég rendesen, tényleg igazán nyomasztó érzés fog el, ha az olvasottakra gondolok.
De az biztos, hogy ez most csak egy "olvasom, mert jól hangzik a címe, és majd kell tavasszal emi magyira" címszó alatt futó projekt volt, teszemazt, ha nagyobb leszek, mondjuk olyan 20-24 éves, elolvasom még egyszer, mert bizonyos könyvekhez fel kell nőni. Az oké, hogy értettem, mit írtak benne, felfogtam, amennyire tudtam, átéreztem, de talán még a 30-40-et is meg kéne várnom az újraolvasással, hogy úgy istenigazából felfogjam.

Nem tudom, mi legyen a következő olvasnivalóm, írni sem tudok mostanában, tökéletesen nullára redukálódtam </3
Vagy nem is voltam több annál :D Megint rám fog szállni a nihil meg a depi, mindenkit elküldtem, aki keresett, egész hétvégén itthon létesítettem szexuális kapcsolatot a rézhímtagú huhogó pajtással. Megint ~
 

Most akaratlanul is eszembe jutott egy eset, ami a barátnőmmel történt. Itt van mellettem "mindentmegunok" Stendhal bácsi könyvecskéje, a Vörös és fekete, amit elvileg már ki kellett volna olvasnom, de csak nem visz rá a lélek (jelenleg oda meg vissza vagyok a Bűn és bűnhődésért, kár, hogy az majd csak emeltre kell...). Na szóval barátnőm kereste a könyvtárban a Vörös és feketét. A könyvtárosnéni nézi, keresi, nem találja, egyszer csak megkérdezi: Vörös és fehér nem jó?

Kisírtam rendesen a szituációt :D Na, ma könyves estet tartok az eddigiekre való tekintettel. Kérdezősködtem tanároktól *stréééber*, hogy ők olvasták-e a Bűn és bűnhődést, és ha igen, hogy tetszett nekik, és egy nem olvasta, kettő nem szereti (egyiknek nagyon adok pedig a véleményére, de ő nem szereti az oroszokat, én meg csak azokat bírom szinte :D), és azt hiszem, kettő nagyon jónak tartja, azt hiszem, az emi magyi tanárnő is, akinek szintén adok a véleményére. (Az emi magyi az emelt magyar akar lenni. Igen, kissé talán ironikus, de jól hangcsyzik xD) Mindegy, szerintem forradalmi. Eddig az összes kötelező - vagy épp csak régi - szépirodalmi realikus/romantikus/mittudoménmilyen könyvet el akartam küldeni oda, ahová a twilightot is (gyengébbek kedvéért igen meleg éghajlatokra), de ez határozottan tetszik. És ennek a legnyomatékosabb megnyilvánulása, hogy - mint említettem - a potenciális sziámi harcoshalam Rogyion Romanovics Raszkolnyikovnak fogom hívni, és - bár sosem fognak találkozni - biztosan barátok lesznek barátnőm szintén lehetséges sziámi harcoshalával, Sigmund Freuddal. <3 Egyébként gondolkodtam a papucsaim átnevezésén is, mert valahogy nem illik egymáshoz az, hogy Enzim és Machiavelli. Talán lehetne már valamilyen tárgyam/állatom Julien Sorel is, mert igaz, hogy nem köt le a Vörös és fekete, de ez a név kifejezetten gyönyörű.

Egyébiránt jó lenne végezni a Darren Shanos démonkönyvekkel is, amelyek nem rosszak, nem rosszak - de nem olyan jók, mint a vámpírosak. Igaz kifejezetten meggyűlöltem a vámpírokat, hála Stephanie Meyer kisasszonynak és a fantörpikus bestsellerének. Ez rosszabb, mint hanna montana.

Azon gondolkodtam, hogy miért nincs a kávéban boldogsághormon. És ha lenne, akkor mennyi csészével kéne meginnia egy átlagos embernek ahhoz, hogy hasson? Vagy inkább mennyi lirerrel :D Ha lenne benne, én nagyon boldog lennék már, tegnap gyakorlatilag azon éltem. :D Ma pedig egyik haverom elhívott pizzázni, csak az a baj, hogy kissé étvágytalan vagyok, de nem akarom megsérteni. De a fejfájáscsillapítóm már kezd hatni, viszont még mindig hullának érzem magam, pedig ma nagyon korán végeztem az iskolában. Amúgy sorra jönnek elő régebbi bajok, de már csak a megszokás miatt teszik kissé rosszabbá a közérzetem.

Érdekelne, hogy miért van az, hogy az embert olyankor lehet sírásig nevettetni, mikor tényleg elég szarul van? Kb. szeptember óta bánt egy - számunkra most - irreleváns dolog, de mégis egész évben nem nevettem annyit - társaságban legalábbis -, mint az utóbbi 3 hónapban. Ez jó, de az efféle boldogság múlandó. Nagyon.

Ez most csak egy gyors posztocska lesz, mert már rég nem írtam ide. De aztán mindjárt különmatek, tehát mennem kéne. Szó-szó elvagyok, ha ez érdekel valakit, csak unom már ezt a karácsonyi lázat... Anyám már műholdtávlatból láthatóvá tette a házat, és e sors alól az én szobám sem nyert feláldozást, de aztán megkedveltem ezt a barátságos, halványsárga fényt, amely - hálég nem erősen - de elárasztja a szobám. Nem mondanám, hogy ez karácsonyi hangulat, mert még mindig nem szeretem ezt az ünnepet túlzottan, de szeretem a világító dolgokat, és szeretem a fényt.

Ez a karácsony meg semmire se jó, el lett rontva már rég. Szeretet ünnepe, stb., pedig mindenki csupa ideg az ajándékok miatt, meg a fa is mindig felborul, és megintcsak mindenki tiszta ideg, mire rendesen felállítjuk a fenyőt. Aztán ajándék, amit amúgy az év bármelyik napján adni lehet, de nem, ez most _karácsonyi ajándék_ , és kb. ennyi a hangulat. Elillant. Én a magam részéről 25-én bontanám már le a fenyőt a picsába, mert nekem az már nem karácsony :D Na, de éldegéljetek, szebb napokat.

Oh, és a legfontosabb! Lesz egy halam, és Raszkolnyikovnak fogom hívni (L)

Hülye voltál
Mondom magamnak majd ha ez elmúlik
Csak múlna már el
Nem is én vagyok ez már

Csak szerettem volna, ha
Velem is van ilyen
És most benne vagyok
Még sose volt sûrûbb homály

Pont az az egyetlen darabja
Az kéne
Elvinném, s ha nem akar
Meghalni, a többi jön el érte

A szíve egy dobozban
Bársony közé raktam
És most kopognak
Az ajtóban állsz, én meg
Örülök, hogy itt vagy

-Gyere be, mit hoztál ide?
-A csaknem hiánytalan
Mindenem itt van
Csak a szív kéne
Ami még Nálad van

-Azt nem adom, mert Te azt
Örökbe adtad
Szólok mérgesen, s becsapom
Az ajtót, felõlem
Meghalhatsz

Aztán megbánom, tessék
A sajátom, nesze
Az itt van
Dobogjon az benned
Szolgálja életed
Amíg van

Hülye voltál
Mondom majd
Ha ez elmúlik
Csak múlna már el
Nem is én vagyok ez már

Ma rájöttem, hogy én egy eléggé irigy, utálatos személy vagyok. Akik ismernek, mind azt mondják, hogy nagggyon kedves vagyok és aranyos, akik nem, azok pedig előbbit gondolják rólam. És én is. Mármint nem az az irigy, aki senkinek nem ad soha semmit, mert én még cigit is adok, ha kérnek, meg tényleg szoktam ajándékokat is osztogatni - csak ne hízzak, és nőljön fehér szőr a pofámra - sattarara, de nem bírom elviselni, ha más boldog, mikor én szomorú vagyok. Idegesít. Ingerlékeny leszek, mint egy hisztis picsa. Sőt, ha jó a kedvem, de valaki olyanról kezd el mesélni (érzésekre szorítkozva), amiből nekem nem jutott, akkor előtör belőlem a bunkógeci, és jönnek a sértődések. De nekik lesz igazuk.

Pl. most néztem a tévét nővéremmel (5 percig bírtam), és valami korombeli (elvileg) fiú meg lány dugogált benne - persze csak diszkréten, tekintetbe véve a korai időpontot, a keserédes sejtetés mögé burkolózva -, utána meg a szülők kiakadtak, meg lázadott a lány, hogy jaj ez a szerelem, én szeretem őt, anya nem tilthatod meg sattara, és azonnal felment a pumpa bennem, hogy mi a fasz ez a romantikus szar? És azt kívántam, hogy dögöljön ki az egész szereplőgárda. Még akkor is, ha épp eé voltak tiltva egymástól, egyem a kis rómeó meg juliska szívüket.

De persze ez azért is lehet, mert utálom a romantikus filmeket, viszont nem csak filmeknél van így, mint már említettem, hanem mindennel. És az a baj, hogy én alapból nem vagyok jókedélyű - magyarul mindig szar kedvem van, csak könnyen oldódom (én, a kicsi plusssssz), ezért sokat nevetek -, tehát bárki jön itt örömet megosztani, felbasz agyilag. Persze, tipikus női jellemvonás. Ha azt nézzük, akkor a nők többsége tényleg undorító tud lenni hisztirohamok terén, én is utálom ilyenkor magam (meg persze igyekszem arányosan beosztani az egy hétre jutó kiborulások számát).

BTW, a legszánalmasabbnak én - többek között - a feministákat látom, de múltkor olvastam egy hsz-t valahol, amiben kb. az állt, hogy a nőknek azért nincs nobel díjuk, mert hülyék, és hogy mind egy hisztis kurva. Hát ezzel sem értek egyet, de a 30Y mondta meg jól: "csak annyit tudok, hogy alattad pina alattam meg fasz van", még ha teljesen nem is ebben az értelemben írták, de szerintem ennyi a különbség a két nem között, de több a hisztis nő mint a hisztis férfi. Pont.

Igen, mára csak egy apró, ám annál fontosabb kérdés jut.

A szituáció:

Délután négykor a kádhoz sétálok. Fölé hajolok, megmosom a hajam. NEM fürdök, csak megmosom a hajam, ruhában, megtörlöm, megszárítom. Este 11kor lefürdök.
Ez ANNYIRA POLGÁRPUKKASZTÓ, SZÜRREÁLIS, AVANTGÁRD, PARADOX, SZKATOFIL, HOGY A SZÉLRÓZSA MINDEN IRÁNYÁBÓL MEGKÖZELÍTVE BELE KELL KÖTNI, VAGY VAN MÉG OLYAN MARSLAKÓ, AKI CSINÁLJA EZT NÉHA?

Kezdem unni, hogy ebbe egyre többen kötnek bele. Tényleg akkora dolog lenne?

Tegnap arra az elhatározásra jutottam, hogy eddig, és nem tovább bánkódom miatta. Fasság amit csinálok, most már én is érzem. Nem éri meg, a siránkozás még nem hozott vissza senkit. C'est la vie.

Bőgni akarok, csak úgy. Napok óta, talán egy hete is, de nem tudok. Annyira nem akarom elhinni, hogy egy másik történés így alakult. Oké, hogy voltam egyszer "szerelmes". Nem kellettem az illetőnek, vesztegettem rá pár évet, hogy elfelejtsem. Megpróbáltam volna még kétszer - bár nem voltak komolyak az érzéseim, de mindegy is, mert ők sem akartak semmit tőlem. De most én nagyon szeretném, ha az a bizonyos ember szeretne.

Természetesen -200000 % esélyem van. Van olyan olvasó, aki szerint meglepődtem? :D Mert én csodálkozva konstatáltam, hogy mikor utánanéztem, és rájöttem, hogy (nagyon) foglalt, elmosolyodtam.

Csak egy kicsit érzem gáznak, hogy itt állok középsuli vége felé, és nem nagyon tudnám elmondani, hogy valaha is volt egy hétnél tovább tartó kapcsolatom. Azt sem tudom, kell-e egyáltalán. Csak a baj van az ilyen dolgokkal, és még így szomorúan is nyálasnak tartom a romantikát, és mindent, ami ehhez kapcsolódik.

De erről ennyit is, igazából nagyon utálok az ilyen dolgaimról beszélni. Engem foglalkoztat, de szánalmasnak találom a rinyálásaim. Tehát mára ennyit, leírtam, mert a faszom tudja, miért, és nem kell nekem senki sajnálata, csak jól esett kiírni. Röhögjetek ki nyugodtan : D

Ma egész jó napom volt. Bár rémálmom is, fogalmazzunk úgy. Elalvás előtt elolvastam az "Az a fekete folt" című Mikszáth novellát, mert azt hittem, majd benne lesz a dogában, amelyre szét tanultam a fejem, aztán nem is kellett volna, mert kb. verselemzés volt, és azt szgyvel röhögve csináltam meg, de irreleváns. Szóval ennek hatására azt álmodtam, hogy van két baseball sapkás srác, akik valami kertvárosféle helyen meglátogatnak egy öregasszonyt, talán az anyjuk, vagy a nagymamájuk, és gyújtogatják az asztalterítőt, de a néni eloltja, és házsártoskodik velük, mire a srácok kimennek - amúgy éjszaka van egész végig - és megbeszélik, hogy  felgyújtják az egész házat, lelocsolják benzinnel is, hogy jobban égjen. Az egyik fiú elindul a boltba, és hirtelen már magamat látom, amint egy kicsi, szűkös, rengeteg lim-lommal és magas polccal teli boltban benzint veszek - minden polc hatalmas volt... - és azon tűnődöm, hogy fel kéne majd gyújtanom a boltot is, hogy ne bukjak le. Hazafelé eltévedek, és hatalmas, roxforthoz hasonló egyetemet látok, mögötte a régi iskolám - bár máshogy néz ki - az ég felhős, néha előbújik a telihold, kurvasötét van, és ijesztő zene szól valahonnan. Aztán már egy temetőbe értem, de visszafordultam, és csomó ember állt körülöttem, majd találkoztam egyik spanommal egy útszéli újságosbódé előtt, de megjelent a némettanárnőm a piros kabátjában, és én meg köszöntem neki, hogy "szia anya", aztán felé indultam. Mentünk egy utcán, körülöttünk nagy bokrok, meg házak, és hirtelen a némettanár helyett a töritanárnő volt ott, akivel a matekról beszélgettünk, és én meg szorítottam a szatyrot, amelyben a benzin volt, mert kúúúrvára nem akartam arra a nőre rágyújtani a házát, mert imádom, de azt hiszem, ő nem tudta, mire készülök. Aztán felébredtem. Nem tudom, mi lett volna, ha tovább álmodom. Szerintem új szálba kap az egész, és úgysem gyújtom fel.

De legalább már nem róla álmodom. Múltkor volt egy nagyon köcsög húzása az éjszakának, mert igencsak boldogok voltunk, és visszajött. És örült nekem. Hát még én. Erre felébredek, és... határozottan áu.

Gondoltam bejegyzek egyet, mielőtt lejön a film, addigis írok. Mert a közeljövőben nem fogok, az biztos. Szarul jött ki, mert tavasszal és nyáron nem tudok kibontakozni, mivel tiszta szívből gyűlölöm ez a két évszakot. Nolife cetli a homlokra, vagy sem, nyáron én nem húzom fel a redőnyt, és nem mozdulok ki a szobából, max estefelé. De akkor is meleg van, én meg nem az az ember vagyok, aki szívesen felvesz rövid ruhákat. Sőt. De mindegy, most még csak november (mááár) van. Épp húzom le torrenttel a holt költők társaságát, remélem, hogy rendesen le is jön. Kíváncsi vagyok rá, ezer éve látni akarom. ma amúgy nem volt semmi, csak 8 kurva óra, és holnapra tanulni kéne, de nem megy. Egyszerűen nincs bennem annyi, hogy elővegyem a füzeteket, és megtanuljam az anyagot, pedig így is kevesebb leszek pár méternyi béllel egy bizonyos tanárnő által :D Mára ennyi, még mindig várom azt az illetőt, aki... elegánsan elém lép. Mélyen a szemembe néz. És... megnyomja azt a kurva restart gombot rajtam, mert össze fog omlani a rendszer.

Nem, nem gyurcsányról meg bajnairól lesz szó. Csak most épp ezt hallgatom :D Deh amúgy tessék felkészülni a mai napi masszív önsajnáltatásra.

Tehát első órában élből elém basztak egy 860 feladatos marketing tzt, azt sem tudtam, hogy hívnak, marketingfogni kb. csak a fejem tudtam, de azt sem sokáig, mert hátradőltem, és benyomtam a telefonomról fülhallgatóval néhány dsi számot, oszt' azzal elvoltam. Mit erőlködjek, ha ötven százalék kell a ketteshez? Meg egy csomó mindent nem csináltam meg, amit kellett volna, tök jó, hogy két hónapja úgy álltam neki, hogy 11. osztály, gyerünk, most még javíthatok, lehet belőle fősuli vagy egyetem, nem kell pult mögött megrohadni, de már az első nap olyan sikeresen elvették az életkedvem, hogy még most se jött vissza. Jha, nem is fog. Irreleváns, attól még leszoktam a depizésről, fogtam magam, és ha éreztem, hogy na most jönnek az esőfelhők a szemem elé, inkább eltereltem a figyelmem, és még nem is gondoltam antiszockodásra. Könnyebb volt, mint hittem, ha vannak spanok a közelben - akarom mondani EGY span, aki úgy tényleg egész nap velem van - akkor nem nehéz. Persze itthon meg rengeteget bőgtem az elején, mihelyt leültem a géphez, ment is le a nap, sötét lett, én meg bömböltem :D Eddig mindig azt hittem, hogy okom van rá, de tavaly igazából nem voltak akkora bummok az életben, mégis azt hittem, milyen kurvaszar nekem, mert ez meg az. Most egy kicsit tényleg gáz van belül, de érdekes, hogy amíg minden rendben, az ember túlreagálja, és sajnáltatja magát (gyűlölöm, ha ezt bárki nyilvánosan teszi, magamtól sem tűröm meg), de mikor tényleg beüt valami, ami fáj, akkor rögtön rájön, hogy "na, most kell erősnek lenni, és nem szabad elhagyni magam" :D Már aki. Aki nem, az meg depis lesz. C'est la vie.

Tehát jelenleg az a kehem, hogy körbeleng a nihil, bár nem igazán tudom, kit érdekel ez, de hátha magára ismer valaki a helyzetemben, és akkor talán elolvassa :D

De azért érdekes, hogy így írásban milyen könnyű mindent a világ elé tárni. Ha valami haverféle kérdezné, élből kussolnék, mert "nem tartozik rá", ide meg kiírom :D Talán a tudat, hogy többnyire ismeretlenek olvassák, és nem találkozom velük, sőt, nem tudják, ki vagyok, az könnyít. Akik meg tudják, azok tudhatják. Vagy kb. kizárólag netes ismerettségem van velük, úgy meg mindegy :'D  Nem gáz, szeretek blogot írni. Jóezígy. A komolyabb magánéleti dolgaim, amik jobban foglalkoztatnak, amúgy sincs eszem ágában sem leírni ide.

Azon kívül, hogy a mai délután tegnap este maradt, semmi különös nincs. Elmentem a buliba, hogy megnézzek valakit, akinek megígértem. Erre volt valami gebasz, és nagyjából néztük, hogy táncol a "tömeg", és hallgattuk a diudisu zenét két órán keresztül. Kb. félpercenként járkáltunk ki cigizni az erkélyre, kabát nélkül, mert arra a két percre nem öltözködtem. Aztán volt vagy nulla fok. Tizenegykor jöttünk is haza, két óra az életemből, 1/3-ad doboz cigi áráért. Nyilván nem a buli volt szar, mi nem voltunk odavalók. Szar érzésem volt egész végig. Mintha húztam volna magam után egy betontömböt. Igazából nem zavart, hogy végig álltam a fal mellett, és bámultam ki a fejemből. Leszartam. Nem táncolok olyan zenére, amit nem szeretek, és nem rázom magam úgy, mint a diszkókban. Nem tudok úgy táncolni, és nem is akarok tudni. De legalább elmondhatom, hogy vótam fönt szombaton.

Írni is akarnék, de nem tudok semmit. Az a baj, hogy mindig elképzelem előre, és mikor nekiállok, teljesen más lesz az egész, és vele együtt az érzés is, ami a történethez köt, megváltozik. Csak egy novellát tudtam írni Neki, amolyan búcsúzós, de nagyon soká fogom én nem észrevenni, hogy nincs. Nc.

Muzsika, tessék meghallgatni.

Tanulni is kéne, holnap mehetek be hallgatni, hogy kúrtak szét mindenkit a szünetben 860-an. Mennyi az esélye annak, hogy egy nap alatt ki tudok olvasni egy könyvet? Vannak nekem ilyen speckó skilljeim? Aztán lehet, hogy holnap kurvanagy tz 860 költőből magyarból, egyiknek sem olvastam el semmijét, csodás.

Ha minden kötél szakad, engedelmével, kedves Múzsám, felkötöm magam.

Először mélyről jövő gyűlöletemet szerettem volna ecsetelgetni ezen világ minden élő és mozgó entitása iránt, de aztán meggondoltam magam, és inkább írok egy, a múltkorihoz hasonlóan magasröptű eszmei értékkel bíró bejegyzést.

Szóval, ne igyál kávét közvetlenül fogmosás után, mert nagyon szar íze van, én sem tudom, miért vetemedtem erre, de az idő kerekét nem lehet visszafelé gurítani, bármennyire is hiányol a lelkünk valamit, ami ezen vaskerék szétroppantó súlya alatt foszlott szerte, jelen esetben ugye a kávé íze. Megint el lett cseszve a reggelem x(

De nekem mindig el van, ez nem újdonság, ha véget ér az őszi szünet, akkor Ti mindannyian szembesülni fogtok a mélyről jövő, epés gyűlölettel, ami e blogon keresztül (is) sugárzik majd belőlem a szélrózsa minden irányába.

Apropó gyűlölet.

HANNAH MONTANA: Kitérek erre az audiovizuális igényeimet mesterfokon kielégítő remekműre. Tudjátok, én voltam conon. És cosplayeltem is. Méghozzá nem fekete hajú karaktert, tehát paróka kellett. És fel is vettem ám, nehogy azt higgyétek... Az eredeti hajamnál hosszabb, zöld paróka volt rajtam, igen. ÉS MEGISMERTEK MÉG AZOK IS, AKIK EZELŐTT 2X LÁTTAK KB! Az mi, hogy egy csaj felvesz egy szőke parókát, és az osztálytársai, a legjobb barátnői, meg még mitté' kicsodák NEM ismerik meg az arcát, a testalkatát, a hangját, csak azért, mert van rajta egy P A R Ó K A. Na már most. Három lehetséges verzió áll fenn ezen tények feldolgozása után:

I. A sorozatban mindenki suta, vagy otthon felejtették a 860 dioptriás szemüvegüket, mert nem ismernek fel egy olyan csajt, akit minden nap látnak évek óta, csak mert rajta van egy paróka. De még ha profi sminkesek  csinálták volna meg, akkor is fel lehetne ismerni, nekem is vannak erősen sminkelt, sőt, retusált képeim is, mégis felismernek. Tehát a sorozat egy alternatív univerzumban játszódik, ahol Hannah-n kívül mindenki SUTA.

II. A sorozat valójában nem is egy mindennapi lány életét mutatja be, hanem egy párhuzamos idősíkon (vagy egy másik bolygón) játszódik, ahol látszólag minden ugyanolyan, mint nálunk, csak éppen a parókák mágikus aurába vonják a tulajdonosukat, eufórikus kábultságot (vagy SUTASÁGOT) sugározva ezzel mindenki más felé, tehát ennek fényében már evidens, hogy miért nem ismerik meg Hannah Skywalkert. De hát így mennek a dolgok a parányi Naboo bolygón, mióta a SÖTÉT (avagy SUTA) oldal győzedelmeskedett...

III. A sorozat egy szürreális szar, ami ugye realitás hiányában nem élvezhető egy olyan személy számára, akiben néha napján szoktak felmerülni logikus kérdések, és ezekre talán még választ is remél Istentől, akit egyébként azért nem láttunk, mióta megteremtette a világot, mert felvett egy parókát, és nem ismerjük meg a nagy pesti tömegben. Igen. Csak szerencsétlen Isten Montana meg ne haragudjon, amiért kifecsegtem a titkát.

Vonjuk le tehát a tanulságot: Köszönjök, te Drága Média, hogy hagyod az amúgy is (bizonyítottan) sötétülő népet még ökrebbé válni egy ilyen, mindenféle realítástól mentes könnyed kis IQ leszívó szeméttel.

És játék! A feladat: Keresd meg a különbséget a két kép között!
Helyes megoldás: NINCSEN, mert ugyanaz a személy van rajta, de azért a szőke parókát beszámíthatjuk 1 árva kis különbségecskének.

De persze tudom, hogy a sorozat nem is a realitásra, hanem a szórakoztatásra törekszik, és azt boncolgatja, hogy tud-e egy fiatal lány kettős életet élni anélkül, hogy egyik a másik rovására menne. Szóval HM fanok nem lecseszni, mert én sem gondolom komolyan (ahogy a szerkesztők sem, hogy egy paróka miatt nem ismerik fel a barátai a lányt), majd ha kitérek a high school musicalre, akkor lehet lehordani, mert az bizony csak hideget fog kapni, meleget a legritkább esetben sem, mert mélyről jövő gyűlöletem elvakít, ha meghallom az előbbi három szót, és olyankor ember nincs, aki szép szót tud belőlem kicsikarni ^^

Belekezdeni a legrosszabb, de essünk is túl rajta. Régebben volt már egy blogom, de meguntam, vagyis inkább megsértődtem - igen, az a megsértődős picsa korszakom volt -, mert ismerősöm azt mondta, sokat rinyálok, és hogy tele van azzal, hogy "így bőgtem, úgy bőgtem"... De igaza volt, nem is ez a lényeg.

Húh, magamról annyit mondanék, hogy nőnemű vagyok, és wannabe writer. :DD (Egyébként a blog (eien) is az egyik karakterem után lett így elnevezve, mert jobb nem jutott eszembe...) Vagy még az sem, csillagászati egységekben nehéz lenne kifejezni, mennyire távol is vagyok én még attól, hogy valaha is író lehessek, de legalább szép célért küzdök, és nem arra vágyom, hogy drogültetvényekből gazdagodjak meg - bár az sem lenne rossz, de hát na :D a züllöttek úgyis munkanélküliként végzik, ha nem kapnak észbe, bár ki tudja, melyik stadler gyártmány alatt leszek én tíz év múlva, vagy melyik kuka lesz a gigantikus éthordóm, úgyhogy befogom :D Legalábbis addig, amíg a mami meg a papi megveszik a kicsi lányocskájuknak a legújabb Hannah Montana barbiet... Könyörgöm, mondjátok, hogy ilyen még nincs, mert ha már van, akkor menten felvágom a hasfalam, és megszabadítom magam pár méter béltől.

Egyébként boldog vagyok, sattara, mert itt az ősz, és végre elmúlt a nyár. Nincs ember, aki nálam jobban gyűlölné azt a meleg, undorító évszakot, a nyári szünettel együtt. Félreértés ne essék, nem vágyom én az iskolába, de három hónapig a rézhímtagú huhogó pajtással létesíteni szexuális kapcsolatot elég unalmas. Jó, bulik, nyaralás persze van, de akkor is unalmas az én forgatókönyvem szerint.

De a lényeg az, hogy ismét magam mögött hagytam egy regényt. /,,/  (Vagyis inkább történetet, maradjunk szerények.) Igaz, elég gáz, hogy három hónap alatt megírtam, de nem lett az annyira elsietve. Az előzőt mondjuk egy évig írtam egy hónap híján, és egy nagy rakás citrom az egész, mondhatni merő angst, de legalább depiend. De ha jól emlékszem, volt egy 1-2 hónapos szünet, ihlethiány, tudjátok. Jah, és az lett 32 fejezet, amit meg most fejeztem be, az 36, a fejezetek hosszúsága ugyanúgy maradt 2-5 oldal. Azt bánom csak, hogy brutálisabbra terveztem, több vérrel, meg hullával, de a főszereplő faszi olyan lett, mint egy nyálas kurva, de! Legalább így nem Gary-Stue.

És le lettem cseszve, amiért - idézem - mindig megölöm a "valójában jelentéktelen, ám hihetetlenül unszimpatikus és nyilvánvalóan buzi karakterek"-et. C'est la vie, én így szeretek írni, különben is, most nézzük a statisztikát: volt a történetben összesen 14 (+ - 1-2) szereplő, a főszereplők voltak 8-an ebből hárman életben maradtak! Ez egész jó arány. Plusz ugye él asszem négy a nem fontosabb szereplőkből is, így 14-ből 7-et öltem meg, tehát csak a fél szereplőgárdát írtottam ki! *buksisimi* De nagyobb halálozási aránnyal meg hülyén nézett volna ki...

Pf, na mindegy, majd még jövök.